Jackie Chan

 

Jackie Chan sau chung

Jackie Chan a Ló évében, 1954. április 7-én született Hongkongban, Chan Kong-Sang néven. Szüleivel, akik a francia nagykövetségen dolgoztak, szegényen éltek. A kis Kong-Sang (Jackie) volt az egyetlen gyermekük.

Hatéves korában beíratták a Pekingi Operába, itt tanult tíz éven keresztül. Mestere Yu Jim-Yuen, akinek köszönheti egész későbbi karrierjét. Az iskolában a tanulók hagyományos kínai művészetekkel foglalkoztak, mint az előadás, éneklés, színjátszás, akrobatikus és harcművészetek. Számos tradicionális kínai harcművészetet sajátítottak el, különböző fegyvernemekben lettek járatosak. Napi 18 óra gyakorlási idő, rendkívüli fizikai terhelés volt a követelmény, gyakran veréssel egybekötve. Amikor Jackie szülei Ausztráliába költöztek, Yu mester keresztfiává fogadta a fiút. Az iskolában ismerkedett meg későbbi, filmbeli sztártársaival, akik ma Hong Kong híres színészei közé tartoznak (pl. Samo Hung, Yuen Biao, Yeun Wah).
Jackie első szerepét nyolcéves korában játszotta. Ezután több filmben is feltűnt még 17 éves kora előtt, először mint gyerekszínész, később kaszkadőrként. Az iskola elvégzése után kisebb szerepeket vállalt. 1971-ben kapta első főszerepét. 1973-ban két filmben szerepelt együtt a Kung Fu mozi akkori királyával, Bruce Lee-vel. Már ekkor feltűnt, hogy hihetetlenül energikusan és bátran dolgozik.

Jackie Chan utes

 

Jackie megismerkedett Willy Channel, aki a mai napig barátja és személyes menedzsere. Felvette a Sing Lung nevet, melynek jelentése “sárkánnyá válni”, avagy “kész sárkány”. 1976-ban forgatott egy filmet Lo Wei filmtársulatánál, Bruce Lee nyomdokain haladva. Bár kitűnt rendkívüli tehetsége, a híresség árnyékában nem tudott igazán érvényesülni. Több filmet készített Lo Weinél, de egyik sem aratott túl nagy sikert. 1976-ban követte szüleit Ausztráliába, ahol egy építkezésen vállalt munkát. Egy Jack nevű barátja vitte el ide, aki a munkások számára megjegyezhetetlen kínai név helyett Jackként mutatta be. A Jack egy idő múlva Jackie-vé vált és megszületett az új név: Jackie Chan.

 

1970-ben a Seasonal Filmtársulatnál forgatott filmben (Kígyó a sas árnyékában) új arculata bontakozott ki: jó történetben jó játék, könnyed, humoros tónus. Végre megszabadulva a tehertől, hogy olyanná váljon, mint Bruce Lee, előtérbe kerültek Jackie jó tulajdonságai, remek időzítése, hatalmas komikusi képességei. A film óriási siker volt Hongkongban. Ezután következett a Részeges mester, mely rögtön az élre került, és Jackie lassan rátalált saját, utánozhatatlan stílusára.
Jackie átpártolt egy másik filmtársulathoz, azonban Lo Wei bosszúja üldözte. Emiatt elküldték Amerikába, ahol megpróbált betörni az amerikai sztárpiacra. Ez nem sikerült, mert Jackie – megfelelő szerep híján – nem tudta kibontakoztatni képességeit. Feltűnt azonban az Ágyúgolyó futam című filmben a japán versenyző szerepében. Hongkongban a Golden Harvest társulat kiváltotta előző helyéről, így szabadon visszatérhetett hazájába.

Jackie

 

Amerikai útja nem bizonyult hiábavalónak, mert olyan korai filmcsillagokkal ismerkedett meg, mint Harold Lloyd és Buster Keaton. Csodálattal tekintett a nagy elődökre, rájött, hogy a látványos akciók, kifinomult, pontos mozgás, megfelelő időzítés többet adhatnak, mint a szavak. Filmjeiben új irány tűnt fel: a kosztümös, hagyományos kung fu filmek helyett a történeteket a mai korba helyezte. Megmaradtak viszont a tökéletesen koreografált jelenetek, a remek harcművészeti elemek, a könnyedség és humor. A kaszkadőrös akciók egyre látványosabbakká váltak. Ezeket Jackie maga játszotta el, s ez a mai napig tisztelendő jellemzőjévé vált. Sok filmet forgatott régi barátaival, akik még a Pekingi Operában voltak diáktársai. 1985-ben újra megpróbált betörni az amerikai filmvilágba, de nem sikerült megtalálnia a neki való szerepet.
Visszatért Hongkongba, itt viszont bombasikert aratott a Police Story-filmekkel. Ezután híres művek egész sora következett. Mindegyik bővelkedik a gyors, pontosan szerkesztett harci jelenetekben, valamint a nemegyszer életveszélyes kaszkadőrmutatványokban. Az istenek fegyverzete című film forgatásán például Jackie úgy megsérült, hogy fején máig viseli a sebhelyet. Hongkongban megalapozta helyét, mint első számú akcióhős. Saját filmtársulatot hozott létre, s egyre-másra ontotta a jó filmeket. Végre felfigyelt rá egy amerikai társulat, a New Line Cinema, s megvásárolta Jackie következő filmjének forgalmazási jogát. Az 1996-os Balhé Bronxban végre meghozta a várva várt amerikai kasszasikert, s rengeteg Jackie Chan rajongót.
Jackie egyre fejleszti sajátos, utánozhatatlan stílusát, mely oly egyedülállóvá és élvezhetővé teszi filmjeit. A filmtörténetben betöltött helyéről így nyilatkozott: “Szeretném, ha úgy emlékeznének rám, ahogyan én Buster Keatonra. Mikor az emberek róla vagy Gene Kellyről beszélnek, azt mondják, igen, ők jók voltak. Talán egy napon Jackie Chanről ugyanígy nyilatkoznak majd.”

Jackie Chan